Mit jelent a regeneráció egészségünk megőrzésében? 

A kiváló fizikai állapot soha nem a véletlen ajándéka, hanem mindig a táplálkozás és az életmód törvényszerű következménye. Ez alól Ön sem kivétel! Vizsgáljuk meg kicsit mélyebben ennek az ismert ténynek a biológiai hátterét. Mit jelent ez a sejtek szintjén?

Bár ezzel leginkább csak a szakemberek foglalkoznak, nem árt tudni, hogy valójában a sejtek biokémiája dönti el azt, hogy jól érezzük-e magunkat. Hogy egészségesek vagyunk vagy pedig betegek?

Egyáltalán, mi a sejt?

A legkisebb olyan biológiai rendszert, amely már önállóan életjelenségeket mutat, sejtnek nevezzük. Az élő sejtek rendelkeznek a tökéletes megújulás képességével. Ez az emberi elmével szinte felfoghatatlanul hatalmas intelligencia, amely fenntartja az élő szervezetek működését, biztosítja a fejlődésüket, és sérülés vagy betegség esetén létrehozza a gyógyulást. 

miaregeneracio1.jpegEz a megújulási képesség a regeneráció.

Mivel minden élő sejt rendelkezik önmaga újraépítésének pontos genetikai programjával, ezért, ha szervezetünknek rendelkezésére állnak a szükséges tápanyagok, akkor jó esélye van, hogy kijavítsa a sejtek működési zavarait, és meggyógyítsa önmagát. 

A regenerációval történő, természetes egészségvédelem alapvető célja tehát az, hogy minél inkább visszaadjuk az irányítást a szervezetünknek, és megfelelő táplálékokkal támogassuk annak regenerációs folyamatait.  

Segítenek-e a szintetikus pótszerek?

Sokan vitaminok, ásványi anyagok és enzimek különböző kombinációit fogyasztják, hogy a túlfinomított, értéktelen élelmiszerek hiányosságait pótolják. Mégis azt látjuk, hogy már a fiatalabb korosztályban is egyre több a túlsúlyos, fáradt, sőt, krónikusan beteg ember.

Mi a megoldás?

Az emberi szervezet működési feltételeit természetes úton kell javítani, mivel testünk táplálékok, nem pedig vegyszerek feldolgozására lett tervezve.

Ha a sejtek intelligenciája ilyen tökéletes, akkor miért betegszünk meg?

A sejtek biológiája hiba nélkül tenné a dolgát, de a táplálkozásunk nyersanyag-hiányokat okoz, a gondolkodásunk és az érzelmeink pedig torzító blokkokat raknak bele az eredetileg tökéletes programba. Azért jön létre a tünet, mert a testünk ezzel jelzi, hogy valami megzavarta az eredeti programot.

Összpontosítsunk az egészség alapelveire

Most a megszokotthoz képest egy fordított nézőpontból vegyük szemügyre az egészség-betegség témáját: Nem az a kérdés, hogy miként oldja meg a betegségeit, hanem az, hogy hogyan váljon egészségessé? Mert a kettő nem ugyanaz!

miaregeneracio2uj.jpgTöbb ezer féle betegség létezik, megszámlálhatatlanul sokféle tünettel. De az egészség állapota mindenkiben egyforma: ez a természet által programozott "normál üzemmód", a test egyensúlyi állapota.

A betegség tüneteinek a kezelése az orvosok dolga. Az Ön feladata pedig az, hogy normál állapotából átmenetileg kibillent szervezetében kezdje el újra felépíteni az egyensúlyt. Ehhez csupán néhány egyszerű dolgot kell megtennie nap, mint nap, következetesen, hogy életvitelében új, egészséges szokásokat alakítson ki.

A regeneráció alapvetően abban különbözik a gyógyítástól, hogy semmi köze sincs a betegségekhez. A betegséget a nyugati orvoslás úgy igyekszik kezelni, hogy először nevet ad neki, majd keres egy specifikus gyógymódot. Az ok és a gyógymód egyaránt a szervezeten kívül található.

A regeneráció elve ezzel szemben azt tanítja, hogy nincsenek specifikus betegségek, csak a szervezet belső gyengeségei léteznek, amelyek többnyire helyreállíthatók. Ezek a belső gyengeségek vezetnek a tünetek kialakulásához. A megfelelő elvek érvényesítésével a gyengeségek megszüntethetők, így olyan feltételeket teremtünk, amelyek közepette újból helyreáll az egészséges egyensúly, és ennek következményeként elmúlnak a tünetek.

Ha bármelyik szervünk megbetegszik, akkor ez egy jelzés, hogy a rosszul működő szerv energiátlan, lerakódásos és tápanyag-hiányos – tehát szennyezett és éhes. Segítsük, hogy kitisztuljon, és adjunk neki speciális táplálékokat, hogy a sejtjei ne éhezzenek. Ha ezt megtesszük, akkor a szervezet intelligenciája beindítja a gyógyulást.

A regeneráció, a sejtek megújulási képessége, a természettel harmóniában élő népek több évezredes filozófiája. Ha ezt az életszemléletet és a tapasztalatokat a modern tudomány módszereivel ötvözzük, akkor kezünkben van a hosszú távú egészség kulcsa.


A regeneráció minél alaposabb megértéséhez további részletes információkat talál a következő aloldalakon: